A bukóslussz a legtöbb motorcsónakban megtalálható rendkívül fontos biztonsági eszköz. Használata ugyan nem kötelező de pl. rossz idő esetén vagy ha nagy sebességgel hajózunk (vagyis a szokásostól nagyobb rá az esély, hogy akaratunk ellenére hagyjuk el a vezető pozíciót vagy még rosszabb esetben a hajót) kifejezetten ajánlott. A bukóslussz nem más, mint egy rugalmas kábel, aminek egyik vége a csuklónkra, derekunkra esetleg bokánkra van erősítve a másik vége pedig a gáz és irányváltó egység oldalához vagy a műszerfalhoz van csatlakoztatva oly módon, hogy nem túl nagy húzó erő hatására szétkapcsol és abban a pillanatban a gyújtás megszűnik, a motor leáll. Sajnos fordult már elő olyan baleset, hogy a hajóból kieső hajóvezetőt aki nem használt bukóslusszt, a menetben maradt hajó elütötte.
A következő videót mindenkinek érdemes figyelmesen megnézni és kielemezni, hogy a hajó vezetője hol hibázott, ami végül a bukáshoz vezetett. Bár súlyos balesetnek látszik, a feliratokból kiderül, hogy szerencsére megúszta néhány törött bordával és egyéb repedésekkel.

Mi csinált Greg rosszul? A felirat szerint 70MPH-val vagyis kb. 112 km/h sebességgel ment, ami egyértelműen túl sok. Különösen, ha megfigyeljük a víz fodrozódását, ami jól mutatja, hogy meglehetősen szeles volt az idő. 1 percnél látszik, hogy komoly erőfeszítésekbe kerül neki egyenesben tartani a hajót, itt már éreznie kellett volna, hogy túl nagy a tempó de 1:25-től fordulnak igazán rosszra a dolgok. Mi volt a változás az előzőekhez képest, ami a boruláshoz vezetett? Szinte biztos, hogy a kamerázó hajónak a farhulláma. Az addigi felvételeken a kamerás hajó állóhelyben volt, most viszont kb. fele sebességgel ugyan, mint a másik hajó de mégiscsak haladt és így hullámokat is keltett. A farhullám, a szeles idő és a 100 km/h feletti sebesség együtt már túl sok volt és megtörtént a baj. Bár szegény Greg sok rossz döntést hozott aznap de legalább két dolgot jól csinált. Használt bukóslusszt és jó minőségű és megfelelő méretű mentőmellényt amik végül is minden bizonnyal megmentették az életét. A felvételen jól látszik, hogy nagy valószínűséggel még a hajón elvesztette az eszméletét, ezután pedig rongybabaként repült ki a hajóból egyenesen az addig már megpördült hajó külmotorja felé. Mivel használt bukóslusszt addig a motor már állt, megakadályozva ezzel a hajót a további mozgásban és hogy a forgásban lévő hajócsavar további súlyos sérüléseket okozzon. A megfelelő mentőmellénynek, ha valaki eszméletlenül esik a vízbe rendelkeznie kell akkora felhajtóerővel, hogy a hátára fordítsa és a vízből kitartsa a fejét. Hivatalosan minimum 100 N felhajtóerőt szoktak kérni a kishajókon használatos mentőmellényekre védett vizeken. Bővebben a mentőmellényekről ide kattintva olvashat.

Mi őszintén azt javasoljuk mindenkinek, hogy ne menjen 100 km/h feletti sebességgel, nincs is nagyon értelme. Ha túrázunk, az ideális tempó max. 20-30 km/h, különben semmit nem látunk a tájból és a motorhang is zavaró lehet. Wakeboard, vízisí, fánk, banán húzás esetén is bőven elég a 25-35 km/h, monosíhez esetleg 40-45 km/h de még az extrém mezítlábas síeléshez sem kell 60 km/h-nál több. Ha mégis tesztelni szeretnénk hajónk végsebességét mindenképpen érdemes megvárni a megfelelő körülményeket. Legyen szélcsend, tükörsima víz és lehetőleg kerüljük a többi vízi jármű farhullámát is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.