Nagyon köszönöm a hatékony oktatást, a családias légkört, az első hajós élményemet!
Kitűnő volt a tanfolyami társaság is, jó volt Veletek a vízen. Mindig szerettem volna hajóra szállni, vezetni, de nem gondoltam, hogy ekkora élményt fog okozni. A motoros hajót is megszerettem, a vitorlást már az első alkalomtól kezdve kifejezetten élveztem. Már értem miért vágytam rá.
Az, hogy elsőre sikeres vizsgát tettem, a Ti érdemetek nagyobb részt.
Köszönök mindent Neked és Szabolcsnak! Nem búcsúzom el, remélem nem egyszer találkozunk még.
Baráti üdvözlettel:
Márton Sándor – 2020. július

Egy igazi élmény volt nálatok tanulni és gyakorlatozni. Büszkén hirdetem majd a Kapitány hajós iskolát.
Üdvözlettel
Pásztor Krisztián – 2020. július

Köszönöm a gratulációt és a felkészítést! Igazán színvonalas oktatáson vehettem részt, ami – pedagógusszemmel is – elismerést érdemel. Lényegretörően, mindig a hasznos információk mentén, ugyanakkor szemléletesen tanultuk az elméletet, amit igazolt a sikeres vizsgánk. A gyakorlat alatt pedig a legreménytelenebb esetekben is megnyugtatóan, higgadtan, barátságosan segítettél. És ami a legfontosabb: mindvégig biztattál minket, ez nagyban hozzájárult a sikerhez. Ugyanez mondható el Szabolcsról is a vitorlás oktatással. Azt hiszem, aki titeket választ, az olyan elméleti képzést kap, ami a sikeres vizsgára készíti fel, és olyan gyakorlati oktatást, ami szintén a sikert garantálja. Teljesen kezdő szintről indultam, és sikerült a vizsga, mindenkit bátorítani tudok csak, hogy vágjon bele és a Kapitány Hajós Iskolában tanuljon, mert biztos, hogy eredményt fog elérni és megszereti a hajózást! Nagyon köszönöm nektek ezt az időszakot, a tartalmas felkészítést, a sikeres vizsgát, a kedvességet, a szeretetet, és azt a családias légkört, amit megteremtettetek nekünk a képzési napokon! Még sok-sok tanulni vágyót és sok sikeres vizsgát kívánok!
Balázs – 2020. július

Nagyon-nagyon elégedett voltam az egész tanfolyammal, különösen a személyedet illetően és utólag is azt gondolom, a legjobb döntés volt itt nálatok elvégezni a tanfolyamot és itt vizsgázni. Sokat tanultam, sok gyakorlati és hasznos dolgot és nagyon szórakoztató volt még úgy is, hogy alapvetően ismerem a vizet és a környéket. Még ezt sem vettem szívemre, hogy finoman presszionáltál az elméleti előtt, mert jól is esett ez a gondoskodás, odafigyelés, máshol ezt nem kaptam volna meg.
Csaba – 2020. július

Köszönöm a lelkiismeretes oktatást! Az elméleti felkészítés alapos volt a vizsgára, a gyakorlati oktatás pedig nem csak azt biztosította, hogy az iskolánkból MINDENKI sikeres vizsgát tett, de az eddigi vitorlás útjaim során magabiztos kapitányi tudást is biztosított. Bár féltem tőle, nagyon élveztem a 3X3 óra gyakorlatot is. A jó hangulat ellenére, vagy talán azért is, végig komoly munka folyt. Mindenki dicséretet kapott a jól végrehajtott feladatokért, a hibákat Szabolcs türelmesen javította, mindenki magabiztos tudást kapott.
Tényleg pozitív élmény volt az egész oktatás, és még a jól szervezett vizsga is!
Zerényi Endre – 2020. július

A feleségemmel gyakran járunk a Tisza-tó mindig más-más arcát mutató csodálatos világába.
Eddig kenuval, illetve motoros csónakkal cserkésztük be célpontjainkat.
Aki már járt a tavon tudja, hogy meglehetősen nagy terület, így felmerült a nagyobb teljesítményű motoros kisgéphajó-vezető jogosítvány megszerzése.
A Kapitány Hajós Iskola weboldalán olvastam a pozitív hozzászólásokat és azok őszinte soraiból tudtam, hogy ez lesz az én iskolám is.
Arra akkor még nem gondoltam, hogy eljöhet a pillanat, hogy magam is írhatok ide néhány sort. 🙂
Ha már hajózás, akkor legyen vitorlás is! – kiabált bennem a gondolat – hiszen az ősök is a szél szárnyán hajóztak.
Az oktatáson hamar kiderült, hogy tanáraink óriási elméleti tudásából és gyakorlati tapasztalatából fogunk tudást meríteni.
Sokat kellett tanulni az elméleti vizsgára, a gyakorlatból pedig, úgy érzem rám fért volna még néhány óra.
Tudom, hogy sok-sok tanulás, gyakorlás és tapasztalatszerzés vár még rám, hogy magabiztos kishajó-vezetővé válhassak.
Családias légkörben tanulhattam, a képzés és a vizsgák pedig emlékezetes élménnyé váltak számomra.
Köszönetem és virtuális kézcsókom Mártikának az ügyintézésért és a nagyon finom sütikért – tudom, jércetojásból készítve!
Köszönet Istvánnak az elméleti és kisgéphajó-vezetés gyakorlati oktatásáért, a baráti hangvételű biztatásokért!
Köszönet Szabolcsnak a vitorlás kishajó-vezetés elméleti és gyakorlati ismereteinek oktatásáért és a türelméért!
Köszönöm szépen, hogy segítettétek álmaim egyikének megvalósulását!
Kívánom, hogy legyen sok-sok lelkes és szorgalmas tanulótok!
Kis-kapitányi üdvözlettel és köszönettel kívánok jó egészséget Mártikának, Istvánnak és Szabolcsnak!
Karesz – 2020. augusztus

Nagyon örülök annak, hogy Veletek tudtam megszerezni ezt a képesítést. Fantasztikus embereket ismertem meg személyetekben.
Köszönöm.
Kobzos Sándor – 2020. augusztus

Szeretném megköszönni a sok segítséget, Önnek és Mártának a felkészülésben a sikeres hajós jogosítványomhoz. Régóta készültem rá és örülök, hogy végül a Tisza-tavon csináltam meg.
Erdei Tamás – 2020. szeptember

Köszönöm a jókívánságokat, és KÖSZÖNET neked, aki megtanította a hajózás alapjait hiszen, a jogosítvány nem egyenlő a minden tudással, biztos vagyok benne, hogy keresni foglak hasznos és jó tanácsokért. A Kapitány Hajós Iskola teljes legénységének kívánok sok szerencsét, egészséget, és sok sok jelentkező hajózni vágyó tanulókat.
Budavári Tibor – 2020. szeptember

Köszönetemet szeretném a Kapitány Hajósiskolának kifejezni, örülök, hogy közel a 7. X-hez sikerült egy ilyen szimpatikus közösségbe bekerülni.
Az István személyében megismertem egy IGAZ EMBER, mind emberi és szakmai jóságát, felkészültségét.
A tanfolyam elméleti és gyakorlati képzése során folyamatosan azt tapasztaltam, hogy az oktató fő célja a hajózás megszerettetése a sikeres vizsgára való felkészítés.
Az alkalmazott segédanyagok (köztük a tesztvizsga program) teljes szinkronban voltak az előadás, vizsga anyagaival.
Ilyen emberi és szakmai segítség jelentősen elősegítette a sikeres vizsgára való felkészülést.
Még egyszer gratulálok az értékes emberi és szakmai színvonalat képviselő oktatáshoz, melyet minden vizet és hajózást szerető jövendő hajósnak csak ajánlani tudok.
Hircsu Mihály – 2020. október

Profi Csapat és szervezés mellet zajlott le a tanfolyam, melyet nehezített a vírusos időszak, illetve a nagy érdeklődés is. Jelen körülmények között nem kis feladat úgy levezényelni helyszínen, személyes részvétellel zajló képzést, hogy közben maximálisan betartásra kerültek a járványügyi rendszabályok is. Az oktatás, az előadások, a szemléltető eszközök segítenek az elméleti tudás elmélyítésében, szintetizálásában, melyet nem pótolhat semmilyen tankönyv, vagy online képzési forma. A gyakorlati képzés nem csak a kezdő hajósoknak, de a korábbi tapasztalatokkal, esetleg rossz beidegződésekkel rendelkező hallgatóknak is hasznosak és elegendőek a sikeres vizsgához. Az oktatók (István és Szabolcs) nem csak oktatnak, hanem Oktatók a szó nemes értelmében. Köszönet mindenért, és várom a mielőbbi közös hajós élményeket.
Tamás – 2020. október

Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk Titeket! A férjemmel együtt köszönjük a munkátokat! Az első elméleti óra után nyilvánvalóvá vált, hogy csak akkor lesz sikeres a vizsga, ha nagyon tanulunk, picit be is rezeltünk, nem gondoltuk, hogy ez “ilyen komoly”. Nagyon jó tanár vagy, mind elméletben és gyakorlatban is, lényegretörő és nagyon emberi módon mondod el a tudnivalókat, melyet az otthoni tanulás folyamán is hasznosítottunk. Bárkinek nagy szeretettel ajánljuk a Kapitány Hajós iskolát, aki szereti a közvetlen légkört és igényli az odafigyelést is! Minden jót kívánunk az iskola teljes csapatának!
Norbi és Barbi – 2020. október

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.