Ilyen családias légkörbe örömmel jártam tanfolyamra és persze vízre is gyakorolni! Köszönöm a sok hasznos vízen töltött időt!
Zsolt – 2021. május
Nagyon örülök, hogy Titeket választottalak, mert nagyon kedves és barátságos kis csapat vagytok, jó volt nálatok, veletek tanulni! Csak ajánlani tudlak benneteket!
Villás Sándor – 2021. május
Teljesen kezdő leendő hajósként vágtam bele a tanfolyamba. Érthető módon, sok szemléltető eszközt használva még az Ottó motor működését is megértettem, nőként. 🙂
A gyakorlati oktatáson István nagy türelemmel magyarázta a hajóvezetés technikáit. Csak ajánlani tudom Istvánékat kezdő női hajósként is 🙂
Marianna – 2021. május
Örömmel jelentem ki, hogy mind az oktatást és vizsgázást élvezettel és persze izgalommal egyetemben kifogástalanul végigcsináltam, csoporttársaimmal együtt. Ezennel szeretném megköszönni, hogy tudását átadta, annak rendje és módja szerint fogok közlekedni mihelyst készen lesz a hajónk az lesz az első, hogy lehajózok Kiskörére meglátogatni önöket!
Kaskó Balázs – 2021. május
Nekem a tanfolyam nagy élmény volt. Annyira szerettem járni, hogy a sikeres vizsga öröme után egyúttal el is szomorított, hogy többet nem kell jönni gyakorlatra. Az elméleti része elsőre soknak tűnt, de a tesztkérdéseknél jöttem rá, hogy az ott kapott tudás segítségével kevés hibával végig lehetett csinálni a teszteket.
Hihetetlen volt számomra, hogy a sok igényt milyen türelemmel hangoltátok össze. Tényleg mindenben az őszinte segíteni akarás látszott a teljes csapaton.
Ritka, amikor az ember sokkal többet kap annál, mint amire számít. Nálatok ez talán azért lehetett így, mert nemcsak munka számotokra, hanem inkább hivatás.
Veszeli Tamás – 2021. május
Nagyon köszönöm az átadott tudást, remélem életünk során még hajóink találkoznak, keresztezik vagy előzik egymást.
Gábor – 2021. május
Igazi, a szó eredeti értelmében vett Úriember vagy! Igazán ritka az ilyesmi manapság.
Nagyon köszönöm a jókívánságokat, jó erőt, egészséget, vidámságot, sikert és bőséget kívánok Neked és csapatod minden tagjának!
Móricz Péter – 2021. május
Én is nagyon köszönöm az eredményes oktatást. Nagyon jól éreztem magam és mindennel elégedett voltam, bár Márti azt mondta, hogy a pogácsa kicsit sósra sikerült, de szerintem nem 🙂
Ha tengeralattjáró jogsit akarok, akkor is hozzátok megyek! Sok sikert a további tanfolyamokhoz és jó szelet vagy benzint, vagy mit kell mondani!
Sanyi – 2021. május
Köszönjük a tanfolyamot és a sok figyelmet! Sajnálom, hogy online oktatás volt, mert így, hogy személyesen találkoztunk veled és Szabival, illetve láttuk az iskolát abszolút azt éreztem sajnálom, hogy kimaradtam ebből a “bővített” élményből. Jó hangulatban teltek a gyakorlati órák, jó volt tőletek tanulni, és nem szakmai részről nézve is kifejezetten jó társaság voltatok, akikkel szívesen beszélgettünk és töltöttünk el időt. A hozzáállásotokon és az iskola berendezésén is látszódott, hogy energiát fektettetek abba, hogy itt jól érezze magát az ember; élvezettel, érdeklődve tanulhasson. Ritka ez ma már, hogy valaki ilyen beleadással tűnjön ki a nagy tömegekből és csináljon valami értékeset!
Ézsiás Máté – 2021. május
Köszönöm az egész tanfolyamot! Az online elméleti oktatást is remekül megoldottátok, tetszett, hogy mindig hallhattunk egy-két érdekességet, történetet. A gyakorlatokat nagyon élveztem, alig várom, hogy mehessek hajózni! Csak így tovább!
Laura – 2021. május
Köszönöm gratulációd!!! Azt bánom, hogy már korábban nem mentem el hozzátok. 3 éve húzom-halasztom a történetet. Te mindig lelkesen küldted az információkat. Ez úton is köszönöm neked, valamit Mártikának a családias légkört, és ügyintézést. Szerintem ennél jobb helyre nem is mehettem volna. Köszönöm a segítséged, türelmedet, s hogy tőled tanulhattam.
Pisti – 2021. május
Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a tanfolyamon!Azt hiszem, hogy egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb.
Az utánam jövőknek üzenném, hogy Jen Istvánnál jobb, türelmesebb oktatót elképzelni sem lehet erre a feladatra. Amikor a kikötést gyakoroltuk, és irreális szembeszél volt, és nekem már vagy öt alkalommal egymás után nem sikerült a kikötés, akkor nem idegeskedett, mint egy „megszokott” tanár, hanem szép nyugodtan átvette a kormányt megmutatta, hogy mit kell korrigálnunk a széllel szemben, és folytattuk tovább a gyakorlatot. Vagy amikor a kollégám hátra helyett előremenetet adott, és nekicsapta a hajót a mólónak, akkor azt vártam, hogy felemeli legalább a hangját, hiszen ha az én hajómmal történt volna mindez, akkor én ezt tettem volna, azonban István a legnagyobb nyugalommal megkérdezte, hogy ezt miért csinálta, és hogy tudja-e, hogy mi volt a hiba. Azt hiszem, hogy bármelyik „hétköznapi” pedagógus tanulhatna emberi és oktatói hozzáállásából. Még egyszer köszönöm, hogy részese lehettem mindennek, és hosszú, sok hajózással töltött életet kívánok Neked, és családodnak is!
Nagy Ferenc – 2021. május
Köszönöm a gratulációt, de ez a siker nem csak az enyém, hanem az Iskoláé is, hiszen az előadásokon, ahogy azt mondtam is neked, olyan témákat érintettél, ami visszaköszönt a vizsgán is, így az jobban tudatosult, és a jó hangulatú gyakorlati oktatásokon is sokat tanultam tőled. A gördülékeny és pontos ügyintézés és tájékoztatás is kiemelkedő volt, én úgy érzem, és biztosan állíthatom, hogy csak ajánlani tudlak benneteket, mint ahogy én is ajánlás alapján jelentkeztem hozzátok. Sok sok tanulót és egészséget kívánok nektek, hogy minél több új hajós kerüljön ki az iskolátokból, és tapasztalja meg, hogy így is lehet ezt oktatni/csinálni.
Tőkés Sándor “új hajós” – 2021. június
Szerintem az oktatás remek volt és tényleg nagyon kemény munkával megtanítja sok tanulót arra, ami vizsgára kell. A rutint úgy is évek alatt lehet megszerezni. Te és Szabolcs nagyon szimpatikus nyugodt emberek vagytok és ezt sikerült, ha négy napra is nekem átadni. Én köszönöm szépen ezt az élményt, amit így 66 évesen megéltem. Valószínű, hogy ilyen léptékű tanulásra már nem vállalkozom.
Garai István Gergely – 2021. június
Szeretném megköszönni a sok támogatást, rugalmasságot és a családias hangulatot, amivel hozzájárultatok a sikeres vizsgához motoroson és vitorláson egyaránt. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Kapitány Hajósiskolát.
Arday Lajos – 2021. június
Nagyon szépen köszönöm, mind Neked, Mártinak, mind Szabinak a nyugodt, türelmes, hozzáállásotokat, a sokszor idegesítő, naiv kérdéseimre, kijelentéseimre, cselekedeteimre. Nélkületek és professzionális tudásotok megosztása nélkül, nem válhattam volna egy új család tagjává. Reményeim szerint, még találkozni fogunk a közeljövőben, hogy a maradék naivitásom helyett, még több tudást szívhassak magamba, mint a szivacs Spongyabob.
Puszi, ölelés nektek!
Nikó – 2021. október
Nagyon szépen köszönök mindent. 4 éves korom óta járom a Tiszát, fél életemet kint töltöttem a vízen és nem gondoltam volna, hogy a hajózás témájában ennyi újdonsággal tudnak nekem szolgálni. Egy olyan színvonalas képzésen vehettem részt, amiből csupa-csupa olyan ismerettel bővült a tudásom, amit napi szinten lehet használni egy adott vízterületen. A jogosítvány megszerzése óta egy kicsit más szemmel járom a Tiszát és ha valaki értő figyelemmel vesz részt az Önök képzésén, jól felkészült, szakértő hozzáállással tud a vízen közlekedni a továbbiakban.
Szepesi Imre – 2021. október
Nagyon szépen köszönöm, jó volt tanulni Tőled. Még egyszer köszönöm nem csak a hajózás rejtelmeit, hanem az emberi hozzáállásodat is.
Dr. Kecskés Tibor – 2021. október
Az évnek ebben az időszakában akár óránként is változhat a napi beosztásom. Rugalmas, türelmes és megértő hozzáállásotoknak köszönhetően így is sikerült néhány hét alatt az első előadástól eljutni az eredményes gyakorlati vizsgáig. Máshol ez biztosan nem sikerült volna. Köszönöm! Valamint külön köszönet a finom és mégis hatékony ösztökélésért! 😉
Zoli – 2021. október
A csoportom teljes állománya nevében szeretnék én is köszönetet mondani a felkészítésért és a nagyfokú rugalmasságért, amire szükség is volt esetünkben a szolgálatból eredő elfoglaltságok miatt! Sajnos ez mindig a keresztünk volt és lesz is, hogy nehezen tudunk előre tervezni, és amit nagy nehezen/gondosan előkészítettünk, azt egy váratlanul befutó, azonnali prioritást élvező feladat felborítja percek alatt! 😅🙂 További sikeres felkészítéseket és örömet kívánok a jövőre nézve Nektek! Az év végére, illetve a téli időszakra pedig kellemes kikapcsolódást és pihenést!
Szalai János hadnagy – 2021. október
Hálás köszönet a Kapitány Hajós Iskolának! Nagyszerű oktatás és gyakorlati képzés! Minden alkalommal öröm volt megjelenni ebben a családias környezetben! Mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert innen csak képzett hajós kapitányként léphet ki Mindenki!”
Szekeres Éva – 2021. október